Főoldal » LEGO DUPLO fiúknak

LEGO DUPLO fiúknak

A LEGO DUPLO fiúknak és lányoknak egyaránt remek választásnak bizonyul. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy vannak olyan készletek, amelyeket főként a kisfiúk részesítenek előnyben. Igen, a járművek ide tartoznak. Cikkünkben ezek közül is sorra veszünk néhányat, fenntartva a lehetőséget, hogy a kislányok szintén érdeklődhetnek a menő tűzoltóautók, vagy például a vasúti szettek iránt.

A LEGO a kifejezetten kisgyermekeknek szánt készleteit annak jegyében alkotta meg, hogy a hagyományos LEGO kockák méretének dupláját képviselő darabokból kreativitással és a képességek fejlesztésével látványos megoldások születhetnek. A szakemberek úgy vélik, hogy a LEGO e típusa lehetővé teszi a sikerhez vezető út folyamatának megismerését. Az első kockák összeillesztésétől kezdve a kész végeredményig a gyermekek megtanulhatják, hogy soha nem érdemes feladni.

A LEGO DUPLO fiúknak is a kreatív energiák felhasználását jelenti. Az első 3 életévben a gyermekek agya rendkívül gyorsan fejlődik, célszerű tehát már ebben az életkorban olyan játékokat előnyben részesíteni, amelyek próbára teszik a képességeket, tanulásra, fejlődésre ösztönöznek.

Teherautó és lánctalpas exkavátor (10931)

2 éves kor felett ajánlott ez a LEGO DUPLO fiúknak. A 20 építőelemből álló készletben 2 építőmunkás figura, 1 billenő funkcióval ellátott teherautó és egy forgatható ásógéppel rendelkező exkavátor is megtalálható. A teherautó több mint 11 cm magas, 14 cm hosszú és 7 cm széles, az exkavátor pedig több mint 12 cm magas, 18 cm hosszú és 7 cm széles. A gyermeki képzelőerő és némi szülői támogatás lehetővé teszi, hogy saját építkezési területet alakítsanak ki a kicsik. A kőtömbökkel azonban érdemes óvatosan bánni, ugyanis szétnyílhatnak azok. A főként óvodáskorban népszerű játék megmozgatja a fantáziát, és az utak mentén látható járgányokat a gyermek saját szobájának részének tudhatja, felfedezheti azok működését és célját.

S ha már építkezésről esett szó, akkor az előző szetthez szorosan kapcsolódik a Buldózer (10930). A 10 építőelem segítségével az építkezési szerepjátékok sora bővíthető. A láthatósági mellényt viselő építőmunkás figura a láthatóság fontosságára hívja fel a figyelmet, amit már ebben a fiatal életkorban is célszerű a gyermekkel megtanítani. A mozgatható buldózer  10 cm magas, 17 cm hosszú és 7 cm széles.

LEGO DUPLO fiúknak: Villám McQueen és Matuka vidám autómosása

A Villám McQueen és Matuka vidám autómosása (10996) készlet 2 éves kor feletti kisfiúknak javasolt. A 29 építőelemből álló játék a népszerű mese figuráival az autómosás világába kalauzolja el a gyermekeket. Amit apa néhány naponta megcsinál, azt a kicsik játékos formában tehetik meg. A forgatható tuningoló asztalhoz csavarkulcs is társul, a mozgó alkatrészeknek köszönhetően pedig a játékos autómosás igazi élmény lehet. A mosókar felfelé lendül, így az autók áthaladhatnak rajta. A népszerű filmszéria főszereplőivel egyedi történetek születhetnek, vagy akár a többi LEGO DUPLO készlettel kompatibilis módon, teljes autós birodalom alakítható ki a gyermekszobában.

LEGO DUPLO fiúknak: Parkolóház és autómosó (10948)

A többi autós készletnél jóval több építőelemből áll a szintén 2 éves kor felet javasolt Parkolóház és autómosó (10948). A készlet tulajdonképpen minden funkciót tartalmaz, amire csak az autórajongóknak szükségük lehet. Az autómosó, a töltőállomás, a rámpa, a sorompó és a számos kiegészítő lehető teszi, hogy az emeletes komplexum segítségével az autókarbantartás megtörténhessen, és saját történeteket kreálhassanak a kicsik. A kétszintes szett többféle funkcióval áll rendelkezésre, és az apró részleteknek köszönhetően még a jegyautomatát felemelő sorompó működésével is a tökéletes játékélményt teszi lehetővé. A figurák között 2 férfi, a nagymama, a gyermek, sőt, még egy kutya is helyet kap. Az egyszerűen felépíthető, gyermekbarát útmutatónak hála a szettből hamar teljes játéktér alakítható ki. A játékkészlet több mint 31 cm magas, 79 cm széles és 20 cm mély, ráadásul többféle módon átrendezhető. A LEGO DUPLO fiúknak lehetővé teszi, hogy a többi készlettel kompatibilisen, még nagyobb játéktér legyen megalkotható.

LEGO DUPLO fiúknak: Űrsikló küldetés (10944)

A 23 építőelemből álló készlet a világűr csodáit fedi fel a gyermekek előtt. A megépíthető űrsikló, létrával, homokfúvóval és 2 figurával csábít földönkívüli kalandokra. Az űrsikló kinyitható, a homokfúvó kerekei forgathatók, a női és a férfi űrhajós figura pedig az együttműködés fontosságára hívja fel a figyelmet. A LEGO DUPLO fiúknak és lányoknak egyaránt a kalandok izgalmát hozza, s ez különösen így van akkor, ha az űrsiklóval történő küldetés a cél. Az egyszerűen összeállítható játék már az építés során önfeledt szórakozást nyújt. Amint összeáll a 20 cm magas, 15 cm széles és 9 cm mély űrsikló, indulhat a küldetés, felfedezni mindent, ami a Földön túl létezik. A készlet ideális választásnak bizonyul ahhoz, hogy felnőtt segítséggel mindent megtudhassanak a kicsik arról, hol élünk, mi van a bolygón kívül, és hogyan igyekeznek az emberek felfedezni mindazt, ami a Földön túl létezik.

Tudtad, hogy a gyermek első 3 életéve fokozott jelentőséggel bír az agy fejlődésének tekintetében? A játékos formában történő tanulás, a kreativitás megtapasztalása éppen olyan fontosak ebben az életszakaszban, mint a színek, formák, minták, hangok megismerése. Az interaktív játékok mellett az építőelemekből összeálló készletek is nagy népszerűségnek örvendenek ekkor. A LEGO DUPLO fiúknak és lányoknak is ajánlott, általában 2 éves kor felett már kihasználhatók a világmárka által nyújtott lehetőségek. A cég szakemberei napról –napra azon munkálkodnak, hogy a legkisebbek képességeinek megfelelő készletekkel jelenjen meg a LEGO DUPLO a piacon. Az egymáshoz végtelen módon illeszthető elemek a kreativitásnak is teret engednek, és egész városok, autós birodalmak születhetnek a készletek felhasználásával. Nem véletlen örvend töretlen népszerűségnek a LEGO DUPLO fiúknak, de a lányok is önfeledt szórakozást kaphatnak a márka vidám színekben pompázó szettjeivel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük