A LEGO Ninjago figurák a sorozaton alapuló történet főszereplői. A nindzsa csapat tagjaihoz mentoruk, Wu mester is csatlakozik, aki nagy segítséget jelent a fiatal harcosoknak. Nemcsak erőre és kitartásra tanítja őket, hanem tudásával hozzájárul ahhoz is, hogy kiaknázhassák egyéni képességeiket. A fegyelem kiemelt jelentőséggel bíró tudás a nindzsák körében, de az együttműködésre való képesség sem elhanyagolható. A hősies figurák izgalmas kalandokra hívják a gyermekeket, amelyekből a kreativitás, az aktivitás és a látványos szettek jelentette önfeledt kikapcsolódás sem hiányozhat.
Cikkünkben most sorra vesszük azokat a LEGO Ninjago figurákat, amelyeket megéri jobban megismerned ahhoz, hogy képességeikkel minden felmerülő helyzetben tisztában lehess. Ugyanakkor tény az is, hogy ezek a szereplők örvendenek a legnagyobb népszerűségnek a játékokban.
1. Kai vörös páncélzattal és kiváló vezetői képességekkel

A LEGO Ninjago figurák között vezetői szerepet tölt be Kai. Első ránézésre vörös páncéljáról ismerheted meg, de ennél sokkal több rejlik személyiségében. A bátorság és az igazságérzet ügyességgel társul, s ez teszi remek vezetővé. A vörös páncél lobbanékonyságot és magabiztosságot is jelent. Ha valamit a fejébe vesz Kai, akkor addig megy, míg meg nem valósítja azt. Bár a makacsság nem mindig jó tulajdonság, és ez be is bizonyosodik, amikor néha éppen emiatt kerül bajba a szereplő.
Mielőtt Wu mester a szárnyai alá nem vette Kait és húgát, addig apjuk kovácsműhelyében dolgoztak. Sajátos személyiségüknek, ügyességüknek és belső értékeiknek köszönhetően kerültek a csapatba. A Spinjitzu művészetének elsajátítása után a Tűz Elemi mesterévé vált. Nem véletlen, hiszen mint később kiderült, apja is ezt a címet tudhatta magáénak. Nyaról érdemes tudni, hogy édesanyjuktól a víz elemi mesteri képességeit tudhatja magáénak.
2. Nya, a Víz nindzsája

Ha Ninjago szigetét gonosz erők fenyegetik, akkor Nya a víz erejét veti be. Kai húga a csapat egyetlen női tagja, aki rendkívüli merészségének és erejének köszönhetően társai maximális bizalmát élvezi. Az erő és az önbizalom azonban nem az egyedüli erényeinek számítanak. Bájának köszönhetően kifejezetten kedvelt a LEGO Ninjago figurák között. A víz elemi erejének elsajátításával, a benne rejlő lehetőségek kiaknázásával számos veszélyes helyzetben bizonyította már kiváló képességeit.
Testvérével, Kaival a családi kovácsműhelyben dolgoztak, az ott szerzett tapasztalatok pedig mindkettejük előnyére váltak. A mesterség sajátosságait és az egyedülálló tudást új járművek és eszközök készítésére használták fel a szereplők, melyeknek köszönhetően sok küldetés járt már sikerrel. A LEGO Ninjago készletek közül sokban helyet kap Nya figurája, és egyedüli női szereplőként kifejezetten sokan kedvelik ereje és bájossága miatt.
3. Lloyd, a Zöld Nindzsa

Akár színével azonosítva is elmondható róla, hogy a bölcsesség nagymesterének számít. Inspirációként szolgál társai számára. A Spinjitzu elsajátításához vezető út nem volt egyszerű, hiszen Garmadon mester fiaként úgy döntött, hogy a nindzsák világában találja meg majd helyét.
A legenda szerint az első Spinjitzu mester unokája, aki a Ninjago Birodalmat megalkotta. Apja Garmadon, a gonosz szolgálójává vált, és majdnem Lloyd is erre az útra lépett. Már gyermekként kifejezetten rosszcsont volt, ám végül sorsát beteljesítve, a nagyapja által képviselteket tette magáévá, és lett Zöld nindzsa. Garmadon bátyja, Wu szintén a valódi nindzsa értékeket képviselte, és hozzájárult ahhoz, hogy Lloyd is a helyes utat kövesse. Segítette a gondolkodásmód elsajátítását. A pozitív változásokhoz természetesen komoly erőfeszítésekre volt szükség a fiatal Lloyd részéről. Az Arany erőit sajátította el, képességeivel pedig aktívan hozzájárul ahhoz, hogy sikerüljön a Ninjago világát az ellenségektől és a Sötét Úrtól megszabadítani.
4. Népszerű LEGO Ninjago figurák: Zane, a robot nindzsa

Dr. Julien hozta létre, és nindroid a hivatalos elnevezése. Zane egy robot nindzsa, és a Jég nindzsájaként számon tartott. Nem véletlen, hogy fehér-arany színben tündököl. Belső értékei között a béke őrzése és mások segítése szerepel. A bátor és erős harcos a nyírfaerdei műhelyben jött létre, és alkotója, Dr. Julien saját fiaként nevelte fel. Az élettapasztalatok átadása később nagy hasznára vált a harcosnak. Egy éjszaka a Jég elemi mestere meglátogatta, és erejét átruházta rá.
A LEGO Ninjago figurák talán leginkább különlegesnek mondható darabja egyedi képességgel rendelkezik, amit Dr. Juliennek köszönhet. Mielőtt ugyanis alkotója végelgyengülésben meghalt, kikapcsolta az ún. Emlékezés kapcsolót Zane-ben. Így robot fia nem érezhet bánatot. A veszteséget követően Wu mester folytatta Dr. Julien munkáját, és egy új családot adva a robotnak, Spinjitzu monostorában képezte, ismertette meg a nindzsák világával.
A Jég mestereként kiváló számítógépes tudással is rendelkezik, és ha valahol szükség van a rászorulók védelmére, akkor ő biztosan ott van. Bár ténylegesen nincs szíve, de bátor, gondoskodó jellemvonásainak köszönhetően a nindzsák és a játékosok körében is kifejezetten szeretett harcos vált belőle. A LEGO Ninjago figurák közül éppen robot lényénél fogva kilógó Zane-t éppen emiatt kedvelik rendkívül sokan.
5. Cole: zenész családból a nindzsák közé

Énekesek és táncosok alkották Cole családját, és azt várták el a fiútól is, hogy nyomdokaikban lépve a szórakoztatóiparban tevékenykedjen. A művészeti iskola azonban nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, és Cole saját kezébe vette sorsa alakítását. A kihívásokat kedvelő LEGO Ninjago figuraként megmászta a Ninjago világának legmagasabb hegyét, majd Wu mester ott várt rá, és Spinjitzu monostorába invitálta. Megkezdődött képzése, és ezzel együtt izgalmas kalandokkal teli élete.
Mivel Cole rendkívül erős fizikailag, így a Föld elemi erejét tudhatja magáénak. Kedveli az olyan egyszerű elfoglaltságokat, mint a túrázás vagy a már bizonyított sziklamászást. Otthonosan mozog a hagyományos technikákat illetően, és rajong a süteményekért. Jelleme a Ninjago rajongók egyik nagy kedvencévé teszi, és a készletek között is gyakran feltűnik.
6. Jay, a csapat vicces karaktere
A LEGO Ninjago figurák között a humor igazi nagyágyújának számít Jay. A vicces karaktereknek minden csapatban van helyük, legalább egy figura erejéig. A Villám erejét magáénak tudó Jay örökmozgó és rendkívül fürge nindzsa, egyéniségével pedig mindig képes jó hangulatba hozni társait. Ez nem elhanyagolható szempont akkor, ha épp kockázatos küldetésen vannak, és a feszültség a tetőfokára hág.
Cliff Gordon színész fiaként látta meg a napvilágot Jay. Egy roncstelep tulajdonosai fogadták örökbe, miután szülei elhagyták. Eddig nem volt túl vidám a történet, ám a szeretetteljes családi légkör megtette a hatását. Ed és Edna mellett megtanulta a fémhulladékot felhasználni, és abból elképesztő mechanikai gépeket megalkotni. Új találmánya tesztelésekor egy kisebb baki következett be, s épp ekkor futott össze Wu mesterrel, aki meglátta benne a lehetőséget. Nindzsát faragott belőle, nem elhagyva azokat az előnyös tulajdonságait, amelyek előnyére válhatnak harcosként. Okos, gyorsan jár az esze, ez némi vicces hadarással is társul. Talán gyermekkorából eredően hamar pánikba esik, de hajlamos arra is, hogy túldramatizálja a helyzeteket. A kék ruhába öltözött ezermester saját elmondása szerint is humoros, de a legjobb poénok általában akkor születnek, amikor nem figyel erre, és csak tudat alatt hozza a formáját. A LEGO Ninjago figurák leginkább vicces személyisége sokak kedvencének számít.
7. Garmadon: a LEGO Ninjago figurák gonosza

Az első Spinitzu mester fia, Wu öccse. A vér nem kötelez, és ez tökéletesen igaz Garmadon esetében. Wu a nindzsahősök kiképzésével foglalkozott, ellenben Garmadon egészen más utat választott. Ebben persze az is fontos szerepet játszott, hogy gyermekkorában megharapta a Nagy Zabáló, ami gonoszsággal mérgezte meg. Fia, Lloyd Wu gyámsága alatt tevékenykedett, és végül Lloyd volt az, aki megszabadította apját a méregtől. A Sötét Úr legyőzése után Garmadon Lloyd szerető apja lesz, és a Ninjago világért áldozza fel magát.
Ha azt hitted volna, hogy ilyen egyszerű a dolog, akkor még nem ismered jól a Ninjago világát. A bűnöző Harumi és társai gonosz formában feltámasztják Garmadont. Az összetett történet hozzájárul ahhoz, hogy a figurák és a mögöttük álló szálak még izgalmasabbá varázsolják a LEGO Ninjago figurák kínálta játékélményt.
8. Harumi

Mint az előzőekben már szó esett róla, Harumi a sötét oldalon szerepel. Nem mindig volt ez azonban így, ugyanis a Nagy Kígyómester támadásakor elveszítette szüleit, s Ninjago örökbefogadott hercegnője lett. Lord Garmadon csodálója, hiszen egyedül ölte meg a Nagy Kígyómestert. A gyermekkor azonban nem múlt el nyomtalanul, és a Bosszúkő harcosokból álló hadsereget alapított, és támadást indított a nindzsák ellen. Igyekszik Lloydot átállítani a sötét oldalra, mindhiába.
9. Kristálykirály: célja Ninjago City meghódítása

A Sötét Úr egy újabb elnevezése, aki tulajdonképpen azt az eredeti gonosz szellemet jelenti, akit teljesen soha nem tudtak a nindzsák legyőzni. A sötét erők egyesítésével igyekezett a nindzsák világát felszámolni. A benne rejtőző bosszú kentaurrá képes változtatni, ami két szárnnyal és négy lábbal rendelkezik. Lebegő Kristálytemplomából indítja támadásait.
10. Aspheera

Aspheera a Hypnobrai törzs tagja, korábban a Tűzviperák vezetőjeként volt ismert. A nindzsákkal folytatott küzdelemben rendszeresen jelen van. Bár egykor Wu mester tanította a Spinjitzura, ám erejét csupán rosszra használta. Kai és Zane ereje is veszélybe került tőle, ám olyan is folt, hogy a nindzsák segítségét kérte, amikor a Kriptárium börtönben ült. A kérdés, hogy a meglepő és váratlan fegyverszünet vajon meddig tart, és milyen szándékokat rejt a háttérben. A Lego Ninjago figurák között a kifejezetten népszerűnek természetesen a nindzsa szereplők bizonyulnak, de a Gonosz képviselői is nagy érdeklődésre tartanak számot.