A Lego Star Wars diorámák téglánként, darabonként keltik életre a Csillagok háborúja klasszikus pillanatait. A Lego már 1999 óta gyárt Star Wars űrhajókat, figurákat, és komplett jeleneteket is, melyek úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket elvarázsolják. A felnőtt rajongók számára pedig három új dioráma is érkezett, ami a Csillagok háborúja univerzum legemlékezetesebb jeleneteit idézi fel.
A Lego Star Wars kihívásai
Az évek során a Lego több száz Star Wars szettet adott ki, de mindig is volt valami, amit a játékgyártók nem igazán tudtak megfejteni. „Évekig vakartuk a fejünket, hogy hogy lehetne a Halálcsillag szemétzúzóját, egy rendkívül ikonikus jelenetet megörökíteni Lego formában” – nyilatkozta Michael Lee Stockwell, a LEGO Star Wars tervezési vezetője a StarWars.com-nak. „Ugyan mire lenne jó egy olyan szemétprés, amivel nem lehet tömöríteni? Szükségünk volt tehát arra, hogy ellássa funkcióját.”
A szemétpréselős álmok pedig most valóra váltak, a Lego Star Wars csapata rájött, hogy hogy lehet ezt az emlékezetes jelenetet, momentumot lego-formába önteni, az ötlet, a kreatív szikra egy váratlan forrásból érkezett.
Mint ahogy azt Michael Lee Stockwell mondta: „A statikus rendetlenség reprodukálása egy dolog, de egy olyan funkció megépítése, ami ismételten működik anélkül, hogy elakadna, már más kérdés. Olyan megoldást kellett tehát kitalálni, ami valamiképp irányítja a hulladékot, a szemetet. A végső megoldáshoz az ihlet az élő színházi világból érkezett – azt vettük alapul, ahogy az óceán hullámainak mozgását színpadi kellékek segítségével reprodukálják.”
A Lego Star Wars szeméttömörítő, szemétzúzó dioráma és a többi újdonság
Most már te is a kezedbe veheted és kipróbálhatod a Lego Star Wars szeméttömörítő diorámáját, ami egy működő szemétpréselőt tartalmaz. Ezen kívül megérkeztek a Halálcsillag árokfutását és a Luke Dagobah-i Jedi kiképzéséét Yodával ünneplő készletek is. Ezeket az új diorámákat azoknak a Csillagok háborúja rajongóknak tervezték, akik különleges pillanatokat szeretnének felidézni és a maketteket bemutatásra szánják, ezek ugyanis igen impozáns megjelenésűek, mindenki büszke lehet, akinek ilyen van a polcán.
A szeméttömörítő diorámáról és a többi újdonságról Jens Kronvold Frederiksen, a Lego Star Wars tervezési igazgatója nyilatkozott: „A modellek egy keretre épülnek – utalt a Star Wars árokfutás diorámára is –, a kereten pedig egy kis, nyomtatott plakett található az adott filmjelenet egy híres mondatával. A keret mindig ugyanolyan mély, tehát 20 lego modul mélysége, ami tökéletes méretet jelent, hisz így elfér egy hagyományos könyvespolcon is, így tökéletesen alkalmasak a kiállításra.”
A Lego Star Wars új dioráma szettek lehetőséget adnak a kísérletezésre is, a rajongók tehát többféleképp is megépíthetik ezeket a maketteket. A Halálcsillag árokban lévő harcosok igen egyszerűek, az árok pedig az eredeti modellt igen lenyűgözően reprodukálja. Ezek a diorámák nagyszerű lehetőséget kínálnak arra, hogy részeltgazdagon ábrázoljuk a különböző jeleneteket, úgy, hogy közben ezek hasonlítanak a filmek ikonikus pillanatképéhez és igen bonyolult építési technikákkal kell megépíteni őket. Ez pedig az értékét is növeli és a hosszú időtöltés, a kreatív megoldások, a játékosság, mind hozzájárul ahhoz, hogy büszkén állíthassuk ki a polcunkra ezeket a diorámákat. Hisz, ha már valamit megépítettünk, annak a polcon van a helye, hogy bárki láthassa, milyen különleges diorámáink vannak.
A Lego Star Wars diorámák a profiknak valók
Ezeket a modelleket felnőtteknek szánják, ezért viszonylag bonyolult építési technikákat használnak, és így a részletesség szintjét egy kicsit magasabbra tudják emelni, mint a szokásos modelleknél. Ezek az első ilyen típusú diorámák, de már most rengeteg prototípus van, a jövőbeni potenciális diorámákhoz – árulta el Jens Kronvolt Frederiksen, aki már a kezdetektől, 1999-től dolgozik a Lego Star Wars univerzumán, és ma a Lego Star Wars tervezési igazgatója.
Az új diorámák, a Lego Star Wars Halálcsillag szemétpréselő, a Lego Star Wars Halálcsillag árokfutás és a Lego Star Wars Dagobah Jedi kiképzés dioráma tehát az idei újdonságok.

Ezek közül a 75339-es cikkszámon elérhető Halálcsillag Szemétzúzó dioráma már elérhető a webáruházakban. 802 elemből áll, és segítségével te is újraalkothatod a Star Wars: Egy új remény drámai jelenetét. Hitelesen présel, hisz a szemétpréselő falai mozognak, akárcsak a filmbéli jelentben. A dekoráció kiegészítése pedig egy Han Solos idézetes plakett, maga a modell pedig több mint 21 centiméter széles.
Egész pontosan ezer építőelemből áll a Jedi Kiképzés a Dagobah bolygón dioráma (75330), aminek segítségével a Star Wars: A Birodalom visszavág klasszikus Jedi-képzés jelenetét tudod újraalkotni. Olyan valósághű részleteket tartalmaz, mint Yoda kunyhója és Luke Skywalker X-szárnyújának szárnya. A dekorációs pedig egy Yoda idézetes plakett egészíti ki, a modell 29 centiméter széles.
És itt van a Halálcsillag árokfutam dioráma (75329) is, a maga 665 darabjával, aminek segítségével a Star Wars: Egy új remény felejthetetlen jelenetét lehet újraalkotni. Ennek dekorációját egy Darth Vader idézetes plakett egészíti ki, a Lego Star Wars modell pedig több mint 22 centiméter széles.