Főoldal » Super Mario LEGO: nem csak gyermekeknek szól!

Super Mario LEGO: nem csak gyermekeknek szól!

A Super Mario LEGO leginkább a gyermekek figyelmét köti le. Felnőtt fejjel sokan emlékezünk még azokra az időkre, amikor a Super Mario videojáték izgalmas elfoglaltságnak számított. Áthívtuk a barátokat és felváltva játszottunk, vagy együtt szurkoltunk a többiekkel annak, hogy a népszerű figurával sikerüljön minél több szintet elérni a játékban. A Super Mario napjainkban is megtalálható az online játékok sorában, és a nosztalgia jegyében akár a felnőttek is előszeretettel választják. Igazi élményt azonban egyértelműen a gyermekeknek nyújt. Nem véletlen, hogy a LEGO Csoport is a 6 év felettieket célozta meg a témába vágó építőjáték szettjeivel.

A japán Nintendo vállalat által fejlesztett Super Mario videojáték sorozat első verziója 1985-ben jelent meg, és a Super Mario Bros. címet tudhatta magáénak. Később számos folytatást kapott, így a Super Mario World, a Super Mario 64, a Super Mario Galaxy és a Super Mario Odyssey is ezek közé tartoztak. A platformjátékokhoz hasonlóan Marionak is akadályokat kell átugrania, ellenségeket leküzdenie, összegyűjteni elemeket, és végül sikeresen eljutni minden pálya végére. Népszerűsége a korszerű játékok fényében némileg csökkent, de akik a retro kedvelői, vagy egyszerűen rajonganak ezért a világért, valószínűleg továbbra is szívesen indítják majd el kedvencüket.

A Super Mario LEGO készletek számos ikonikus elemet és karaktert tartalmaznak a vonatkozó játékokból, így az arany érmék, a gomba alakú ellenségek, a csőrendszerek és a bónusz elemek egyaránt helyet kapnak azokban. Egyedivé építhető a speciális univerzum, ráadásul a Mario figurának beépített mozgásérzékelője is van, így tudja, hogy alacsonyan van vagy magasra ugrik. Beépített hangszórójából a gyermekkorunkból jól ismert hangok és zene csendül fel.

Super Mario LEGO 71360 – Mario kalandjai kezdőpálya

231 építőelemből áll a Super Mario LEGO e készlete. A doboz a korábbi készlettől igencsak eltérő, de a hozzá érkező kiegészítő csomagok már a szokásos design-t követik. Az egyedi Super Mario figurától különleges ez a készlet. Kezdőpálya, hiszen ezzel indul minden, és ha konkrétan játszani szeretnénk majd az egyedi Mario figurával, akkor érdemes elsőként a Super Mario LEGO 71360-ast beszerezni.

5 db számozott, 1 számozatlan zacskóval és egy dobozzal találkozhatunk, sőt, összerakási útmutató is társul a szetthez, ami tényleges funkcióval nem rendelkezik, hiszen a vonatkozó applikációval lehet részletes információkhoz jutni. A Mario figura összeszereléséről, valamint az applikáció letöltéséről azonban pontos tényeket közöl a füzet. 3 db AAA elemre biztosan szükséged lesz, de konkrét összeállítási információ nincs, hiszen a LEGO a fantáziára bízta azt, hogy miként épülnek fel a részletek. Arról is tájékozódhatsz, hogy ha az összes készletet beszerzed a témában, akkor milyen pályák épülhetnek fel belőlük. A hatalmas pályarendszerhez többféle kiegészítő is elérhető.

Super Mario LEGO (71374) Nintendo Entertainment System

A LEGO természetesen a felnőtt építőjáték rajongókra is gondolt, és a 7137-es készlettel egészen különleges építményt alkothatsz meg. A 2646 építőelemből álló szett az eredeti játékkonzol, kontroller és Game Pak kazetta hiteles mását hozza, méghozzá a 80-as éveket idéző tévével kombinálva. A legjobb az egészben az, hogy a többféle funkció mellett a gördülő képernyőn egy 8 bites Mario figura jelenik meg, sőt, interaktív elemként a kezdő csomagban levő Mario figura is szerephez jut. De kezdjük az elején!

1983-ban jelent meg a játék, hazánkban csak az 1990-es években lehetett elérni. A 18+ sorozat dobozok hagyományos fekete háttéren láthatjuk a megépítendő dolgokat. A megépíthető TV 22,5 cm magas, 23,5 cm széles és 16 cm mély. A kicsomagolást követően a Nintendo és a LEGO koprodukciójával létrejött készlet elemei 26 számozott zacskóban kapnak helyet, néhány apró alkatrésszel együtt, és persze 2 hatalmas összerakási útmutató is megtalálható a dobozban. 210 és 243 oldal nyújt segítséget abban, hogy miként alkothatjuk meg az egyedülálló modellt. Némi játéktörténelem és a plusz infó is helyet kap a leírás előtt.

A kontroller és a konzol az eredeti verzióhoz tökéletesen hasonló, még az összekötésről is gondoskodtak az alkotók, sőt, méretben szintén így van ez. Adapter, audio és video kimenet egyaránt helyet kap a konzolon. A retro stílusú televízió pazar megjelenéssel bír, ráadásul extra játékfunkció is társul hozzá. Az oldalán levő tekerővel a Mario figura végigmegy a pályán, nincs beakadás, szorulás, tehát a technikai háttér tökéletesen megvalósításra került. A készülék lesimított felületekkel rendelkezik, ami a felnőtt LEGO modellek kedvelőinek szívéhez külön közel áll.

Az előzőekben ismertetett kezdőkészletben megtalálható speciális Super Mario figura itt is szerephez jut. A hátulján levő Bluetooth kapcsolattal összeköthető a telefonnal, és a televízión levő vonalkódra helyezve a figurát extra élményben lehet részed. A zene elindul, majd ha kicsit előre toljuk, akkor a televízió képernyőjén történő események és a hangok egységet képeznek.

Super Mario LEGO Kérdőjel Kocka (71395)

A Super Mario 64 élményét adja a 18+ kategóriás készlet. A 2064 építőelemből egy 18 cm magas, széles és mély kocka építhető, amit kinyitva 4 részletesen kidolgozott Super Mario 64 pálya tárul elénk. Peach kastélyát, a Bob-omb harcmezőt, a Hűvös hegyet és a Halálos lávagalibát egyaránt köszönthetjük, méghozzá elképesztő megvalósítással. Az interaktív játékhoz a külön kapható Mario és Luigi figura is szükségesek, de a készletben 10 mikrofigurával találkozhatsz, amelyeket elhelyezhetsz a részletesen kialakított helyszíneken.

A kérdőjeles kocka készlet 20 db számozott és számozatlan zacskót tartalmaz, és egy 274 oldalas összerakási útmutató is helyet kap a dobozban. A Super Mario 64 25. évfordulójára megjelent szett megalkotása odafigyelést igénylő folyamat, ami főként a részletgazdagságnak köszönhető. Ennek viszont kétségkívül örülünk. A legömbölyített felületek kiállítási szempontból is hozzák a vártakat, de a készlet ennél többet kínál. Egyszerű mozdulattal benyomjuk a kocka tetejét, és máris előugrik a belső tér. Egyszerű, mégis nagyszerű megoldással, tulajdonképpen gumikkal sikerült ezt megoldani.

A pályák eltávolítható részekkel rendelkeznek, nem hiányozhatnak a printelt alkatrészek sem, a mozgatható és forgatható elemek is tovább emelik a szett színvonalát. A becsukást követően egy extra felhúzható rész mögött találhatjuk meg az ellenséget, majd pedig egy szintén lenyitható, majd forgó tányérra helyezhetjük Super Mariot és az ellenfelet.

Bár a Super Mario LEGO készleteket elsősorban a gyermekeknek szánja a gyártó, de a gyűjtői példányokat kedvelő felnőttekre is gondolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük