A Lego Indiana Jones világa a pletykák szerint 2023-ban nyolc új készlettel bővül. Ezekkel a készletekkel az eredeti trilógia legizgalmasabb pillanatait elevenítheted fel, Az elveszett frigyláda fosztogatói, A végzet temploma és Az utolsó keresztes hadjárat kulcsfontosságú pillanatait dolgozzák fel az új készletek. Az új szettek részben pedig az Indiana Jones ötödik részébe engednek bepillantást, ami a tervek szerint 2023. június 30-án jelenik meg.
A Lego csoport már több Indiana Jones témát is feldolgozott, ami nem véletlen, hisz a kalandor hős igencsak népszerű franchise-nak számít világszerte. A Lego már évekkel ezelőtt felült erre a hajóra és elkezdte gyártani az Indiana Jones univerzum szereplőit, helyszíneit, járműveit. Nemsokára pedig új élményekkel is gazdagodhatunk, idén ugyanis 8 új Indiana Jones termék is napvilágot láthat.
Lego Indiana Jones készletek – jönnek az újdonságok!
A pletykák szerint a nyolc 2023-ban megjelenő készletből négy az eredeti film, négy pedig az ötödik rész témáit dolgozza majd fel. Egyelőre a 77012, 77013, 77014 és a 77015 cikkszámú legókról vannak részletek, ezek mindegyike a tervek szerint 2023 áprilisában jelenik majd meg. A sor azonban a pletykák szerint folytatódik, tehát számítani lehet a 77016, a 77017, a 77018 és a 77019 legók megjelenésére is, igaz, erről még semmilyen pontos információ nem látott napvilágot.
Indiana Jones izgalmas története azonban a most megjelenő szettek segítségével is felelevenedhet. Így megelevenedik a Vadászgép üldözés (77012), elmenekülhetsz az elveszett sírból (77013), és te is beléphetsz a végzet templomába (77014), míg a negyedik szettet (77015) a kristálykoponya ihlette.
Olyan hírek is felröppentek, hogy az új Indiana Jones minifigura része lesz a válltáska, az ostor és egy kettős formába öntött kalap is hajjal, valamint egy kalapszalag is része lesz, ami sötétebb barna árnyalatú lesz majd, mint az elem többi része.
Lego Indiana Jones – kultikus jelenetek elevenednek meg
A Fighter Plane Chase (77012) a vadászgépes üldözés jelenetét mutatja majd be, ami a trilógia harmadik filmjének egy klasszikus jelenetén alapul, ahol egy repülőgép és egy autó vesz részt az izgalmas üldözésben. Úgy hírlik, hogy a minifigurák közül Indiana Jones nyitott zakóval és nyakkendővel szerepel majd, a másik figura pedig Henry Jones Sr. pilóta lesz. A készlet 387 darabos és 18 éven felülieknek ajánlott.

A sorban a menekülés az elveszett sírból a következő szett (77013), ami hatszáz darabból áll majd, és Indiana Jones, Marion Ravenwood, Sallah és egy múmia minifiguráit tartalmazza. Előreláthatólag hasonló méretű lesz, mint az első jelenet utolsó darabja, az Indiana Jones és az elveszett sír, és lesz hozzá két nagy szobor, Anubis és a frigyláda szobrai és egy hátsó fal.
A végzet temploma (77014) is alig várja már, hogy felépülhessen, ebben pedig neked is nagy szereped lehet. A hírek szerint a 801 darabos készlethez megkapod Indiana Jones, Willie Scott, Short Round, Mola Ram, a maharadzsa és egy őr minifiguráit is. Úgy pletykálják, hogy a készlethez jár egy nagy Kali-szobor, egy koponyaoltár, ezalatt pedig lávával körbefutott talapzat.
Ki is volt Indiana Jones?
Indiana Jones egy igazi kalandor, egy régéz professzor, akinek a karakterét George Lucas alkotta meg, az 1930-as évekbeli hősök mintájára. Az első film az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatói volt, ennek két folytatása is megjelent, az Indiana Jones és a végzet temploma és az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag. Ez voltaképp az Indiana Jones trilógia – ezeknek a filmeknek az ikonikus jeleneteit idézik fel az új Indiana Jones Lego készletek is.
Indiana Jones szerepében a legtöbbször Harrison Fordot láthattuk, a karakter ikonikus ruházata a Lego figurákon is megjelenik. Védjegyei a kalap, az ostor és a bőrdzseki. A rajongók számára pedig jó hír, hogy 2023-ban megjelenik az Indiana Jones and the Dial of Destiny, amit az Indiana Jones ötödik részeként emlegetnek. Ebben a filmben Harrison Ford még egyszer utoljára magára ölti kalapját és dzsekijét, hogy megküzdjön a rosszfiúkkal. A film forgatása közben az idősödő színész egyszer úgy megsérült, hogy pár hétre le is kellett állni a forgatással, de mára már megérkezett az első előzetes is.
Lego Indiana Jones – a klasszikus figurák
Az új Indiana Jones készletek megjelenéség ugyan még várni kell, viszont vannak olyan jelenetek, helyszínek, amelyeket bizony legóból is el lehet készíteni. A Lego hosszú évekkel ezelőtt elkezdte gyártani az Indiana Jones figurákat és jeleneteket, helyszíneket, a rajongók nagy örömére.

Ezek egyike A Végzet temploma (7199), az Üldözés Shanghaiban (7682), az Üldözés a folyón (7625), vagy épp a Dzsungel terepjáró (2004), melyek szintén feledhetetlen pillanatokat ígérnek. Az áprilisi megjelenésig is érdemes elővenni a régi készleteket és feleleveníteni a filmtörténet egyik legrejtélyesebb kalandorának izgalmas pillanatait. És lehet, hogy már csak azt veszed észre, hogy megérkeztek a Lego Indiana Jones új készletei.